Az első konzultáción átbeszéljük, hogy az illető mivel jött, min szeretne változtatni, mit szeretne elérni, miben szeretne fejlődni. Mindezt elmondhatja a tapasztalt tünetek és nehézségek bemutatásával, vagy személyes történetébe ágyazva. Elbeszélve egészen onnan, ahonnan eredezteti a jelen állapot kialakulását eljutva egészen a jelenig.
Ezek alapján már meg tudjuk fogalmazni, hogy konkrétan milyen személyes célokon dolgozunk együtt.
Ez egy közös munka lesz végig, amiben az eredmény mindkettőnkön múlik. Pszichológusként vagy coach-ként úgy vezetem a közös munkát, mint egy megértő, tanító vagy edző. Az elérendő változási célhoz szükséges információkat, feltételeket
és feladatokat feltárom, megmutatom, a folyamatot kontrollálom, támogatom. A közös munka folyamán a kliens ehhez hozzá kell adja bizalmát, bátorságát, hitét, elköteleződését és kitartását. Az első alkalomtól az utolsóig. Minél többet tesz ebbe a
munkába annál gyorsabban fejlődik és annál messzebbre jut.
A konzultáció protokolláris munkanyelve a magázódás melynek meg van a maga szakmai indokoltsága. Ettől csak ritkán, indokolt esetben térünk el. Ettől függetlenül és nagyon sajátos módon egy ilyen kapcsolat mégis nagyon személyes és bizalmas tud lenni a mély megismerés, megértés és a megosztott bensőséges információk miatt.
Az ezt követő konzultációk folyamatában elindulunk a kijelölt változási célok felé. Ez kezdetekben inkább az okok feltárásáról és megértéséről szól, majd azt követően a megoldások felismeréséről, végül a változtatásban való segítés, támogatás van a fókuszban.
Tapasztalatom alapján már az első 5 – 10 alkalom során kiderül, hogy van-e „összeillés” azaz személyiségbeli összhang pszichológus és kliens között. Ezzel együtt van-e bizalom, türelem, tolerancia és kölcsönös értés. Tehát egy nyelvet beszélnek-e. Sajnos ez a próbaidő nem mindig végződik „happy enddel”. Ebben a szakmában ezt el kell fogadni és figyelembe kell venni, hogyha a bizalom nincs meg, akkor lehet egy szakember akármilyen képességű, a kliens megszakíthatja a közös munkát (gyakran egy szó nélkül), ha kevésnek vagy épp túl soknak érzi (!) a segítőt!
Ez az érzés a legtöbbször szubjektív. Persze van olyan is, hogy a kliens tényleg jól érzi, hogy a személyes diszharmónia mellett a kompetencia sem elégséges az ő problémájához. (Megjegyzem, akkor sem indokolt menetközben szó nélkül eltűnni!)
A közös munka nem csak az összehangolódás sikertelenségétől futhat zátonyra. Megtörténik az is, hogy néhányan megijednek attól, hogy itt foglalkoznunk kell azokkal az érzésekkel, témákkal, problémákkal, melyekkel ő nem akart foglalkozni. Ellentmondásnak tűnik, de ilyen is előfordul.
Minden egyes konzultáció egy lépés a célhoz való elérésben. A körbejárt témák, feszegetett kérdések, tartott tükrök, kiadott és elvártan elvégzett feladatok ahhoz járulnak hozzá, hogy az úton járóban megérjen a változás. Ő maga megérjen a változásra. Az érés folyamán lebontson minden belső akadályt. Tapasztalataimra építve ehhez olyan eszközöket alkalmazok, mint a nézőpontváltás új információk alapján, a szemlélet tágítás, a gyakorlással új tapasztalatok szerzése, kihívások bevállalása, komfortzónából kilépés, tágabb kontextusba helyezés, stb.
A várható változás sebessége és sikere előre nem jósolható és nem garantálható. A konzultáció, – pláne egy terápia – nem egy mechanikus, logikus, racionális folyamat. Ezt ne várja senki! Ha az ember teljesen racionális lény lenne, nem is lenne
miről írni. Előre leírható, kiszámítható eredmények nem vállalhatóak. Egy személyiség változása, pláne két ember ilyen típusú együttműködése nem ilyen jellegű, hanem rendkívül komplex rendszerek kölcsönhatása. Attól függ, honnan indulunk, mennyit dolgozunk érte, milyen tudással és képességekkel.
Azt se várja senki, hogy a segítő csodát tesz a segített passzív részvételével. Ha csodákat tudnék tenni, akkor nem itt és így tenném a dolgom. Csodát mindenki önmagán tud végrehajtani azzal, hogy tudatosságával, fejlődésvágyával, bizalmával, kitartásával és eltökéltségével megemeli saját magát és fordít helyzetén. Ehhez azonban a bizalom mellett nagyfokú türelem is kell. Itt adják fel a legtöbben.