Ki vagy Te

2025. október 5.

Sietünk, nyüzsgünk, hogy legyen időnk minél több mindenre mielőtt a dal véget ér.
Jobban szeretnénk haladni, – talán másokhoz képest jobban is haladunk, – mégis úgy érezzük semmiben sem úgy haladunk, ahogy szeretnénk.
De mégis ugyan hová sietünk ennyire? Hogy nem lesz időnk világunk világát megélni, önmagunk megvalósítani, önmagunk valóságát megtapasztalni?

Ez nehezen érthető, hiszen már önmagam vagyok, folyton önmagam valóságát tapasztalom, csak folyamatosan változó formában. Hát nyugalom! Türelem! Nem sietek sehová, mert már ott vagyok. Az út arról szólt, arról szól és arról fog szólni, ami az én utam. A hossza, tartalma is rólam szól, nem fogok se kevesebbet, se többet élni, mint ami rólam szól, mint ami én vagyok. Tehát teljesen felesleges idegesen sietni, semmivel se fogok gyorsabban és hamarabb és biztosabban célba érni. Egyéniségem meghatározottsága az utat is, sorsomat is meghatározza. Nem lesz lehetőségem többre és nem fogok átélni belőle kevesebbet, mint ami.

Kivéve, ha az egészet a bizalmatlan vak görcsöléssel elrontom. Vagy épp restségből és gyávaságból elveszítem. Mint, ahogy a legtöbb ember teszi, akik még egyéniségük megismeréséig és felvállalásáig sem jutnak el. Nem törekszenek lényük őszinte megélésére, hanem sémákat másolva valami más életét élik, vagy rajtuk keresztül valami más él.

Azon kisebbség, aki képes felismerni, hogy az élet túl drága ahhoz, hogy álomban, rosszabb esetben altatásban töltsük, nekik kell felismerni azt is, hogy az élet még annál is több, hogy önmagam megtanulom szeretni és rajta keresztül a világot is emelni.
Az út nem „csak” az egyéniség megmentéséről szól, mert az egyéniség nem menthető meg. Bármilyen sokat áldoztam, harcoltam, dolgoztam érte, bármilyen szép a formavilága, bizony a személyem is el fog múlni, a testtel együtt.

Meglátásom szerint az életünk, -mint útkeresés- az egyéniség nehéz megtalálásán át annak nehéz elveszejtetéséről is szól. Azáltal és azon is túlmutatva annak a megtalálásáról kell szóljon, ami a változó és mulandó formáim mögött lehet. Érdemes törekedni önmagunk tág és mégis szűk kereteinek meghaladására és teljesebb forrásunk, Önvalónk megtalálására. Olyan önátélést keresni, ami a személy mögött és felett és után lehetséges. Mindezt félelem és görcsösség nélkül, mert az a másik irány.

Az igazi önismeret nem csak személyiségem és tágabban egyéniségem megismerése. Még tágabban annak a kérdésnek is a feltétele, hogy honnan ered a tudatosság, mely látja önmagát, a testét, történetét, személyiségét, érzéseit, tetteit, jellegzetességeit és akár változtat önmagán. Sőt azt is tudatosítja, hogy tudatosítja önmagát. Felülről kívülről tekint önmagára. Az Én kívül van a személyes és testi énen? Mit jelent ez? Ki a valódi önmagam? Ez a kérdés és kutatómunka is az önismeret része, de már túl a pszichológián.
Emberként nem lehet ez világi az egyetlen létformánk. Különben nem vágyódnánk a teljesség felé, nem éreznénk a kétségeket, nem keresnénk és nem látnánk a válaszokat.

Ez jelenti azt is, hogy mulandó mivoltunk elengedését még azelőtt el kell fogadnunk és el kell kezdenünk, mielőtt azt elveszítjük, azért, hogy afelé tudjunk időben fordulni, ami bennünk nem mulandó. Ez tulajdonképpen az élettel való megbékélés, mely tulajdonképpen a halállal való megbékélés. Megbecsülni is így tudom az életem minden szépségét, nehézségét, lehetőségét, és mások abban betöltött szerepét is.
Ne kapkodj, ne siess, ne türelmetlenkedj az életed mennyiségi pörgetésével és gyarapításával, mert azzal könnyen az óhajtott irány ellenében találod magad, egyre távolabb önmagadtól és a keresett önazonos boldogságtól. Ne szorongj, hogy nem lesz időd kibontakoztatni „magodból” azt, aki vagy. Csak befelé forduló figyelemmel lásd és érezd azt a világot, amit egyéniséged lénye jelent, érteni fogod, hogy már most is az vagy, aki / ami vagy. Nincs mit létrehozni, nincs mit megmutatni, nincs miért bizonyítani.

Menj végig az úton kitartó, következetes szorgalommal, de tekinteted túlemeld személyes világodon, célod túlmutasson azon is! Így lesz teljes az életed már azelőtt, hogy azt a világban beteljesítenéd. Legyen ezen az úton legfontosabb társad önmagad, aki valójában vagy!