Fohász az életért
Írtam egy bensőséges fohászt mindennapi használatra azoknak, akik rákban, vagy más hasonlóan komoly krónikus betegségben szenvednek.
Fohász a legfontosabb kapcsolataimhoz
Fohász a lelkemhez, az énemhez
Elismerem, és bánom, hogy eddig a kevésbé lényeges dolgokra figyeltem főként. Elhanyagoltam, elhagytam magam, ezért tartok itt. Most nem folytathatom ugyanezt, amikor az élettől megkaptam ezt a tanító pofont a rák betegség formájában, mint utolsó lehetőséget, hogy az élethez, mint ajándékhoz méltóan éljek.
Köszönöm a lelkemnek a tanítást, figyelmeztetést, amit a testemen keresztül üzen, hogy sokkal jobban figyeljek oda önmagamra, a lelki-testi egészségemre, a pihenésre, a fontos kapcsolatokra, a feltöltődésre, az életben igazán lényeges dolgokra itt és most a jelenben. Értem már, hogy a betegségre azért volt szükség, mert nem akartam meghallani lelkem üzenetét, hogy így élve nem vagyok boldog. Elfojtottam a vágyat, hogy megéljem a számomra jobb dolgokat. Nem álltam ki mindig magamért mások és magam előtt sem. Nem tettem meg bátran az igazi változást egy jobb életért, magamért.
Felrázom magam, összeszedem magam! Lelkesítenem kell magam, lelket és bátorságot, erőt kell öntsek magamba!
Képem kell legyen az egészségről, ami felé haladni kívánok, mint cél. Minden álmom, vágyam, célom itt kell legyen előttem és vezessen, mert nekem dolgom van itt! Az eltökélt célom, hogy egész legyek, teljes életet éljek, őszintén önmagam legyek egészen, megalkuvások nélkül. Nincs idő a megalkuvásra, gyávaságra, bátorság kell az élethez! Ezt jelenti most már nekem az egészség.
Nem tekinthetek lefelé, nem sajnálhatom magam, nem retteghetek, mert az a tehetetlenségről, sodródásról, bizalmatlanságról, türelmetlenségről szól! Tisztázom magammal, hogy az életem iránya és sorsa főként az én kezemben van, nem mindegy hát, hogy mit gondolok minderről, mert amerre a figyelmem, arra fordítom életem útját.
Felfelé kell tekintsek, ha felfelé nehezebb munka is menni, mint lefelé sodródni! A hitet kell magamban erősítenem, az akaratot kitartóan, következetesen minden nap, minden órában, minden percben, minden pillanatban! S türelmesnek lenni akkor is, ha az épp nem sikerül. Türelmesen elfogadom, ha elvesztem a célt egy rövid időre, de rögtön újra erősítem magamban.
Üzenem mindennek, ami én vagyok, Én már értem a tanítást és meg tudom tanulni a gyógyítást. Nem félek, hanem cselekszem, napról napra, percről percre, csak a gyógyításra figyelek! Nem adom fel, mert az veszít, aki feladja.
Fohász a testemhez
Drága megfáradt testem, sajnálom, hogy nem jól bántam veled, nem figyeltem rád. Nem figyeltem arra, milyen értékes vagy, mint társam, segítőm, életem hordozója, önmegvalósításom feltétele, megtestesítője. Köszönöm neked a tanítást, a figyelmeztetést, az áldozatot, hogy közvetíted lelkem elnyomott üzenetét, mely az üzente nem jó az irány.
Kérlek, ne zárj magadba, szedd össze magad, vigyél engem tovább, segíts tovább az utamon, tarts ki mellettem! Már figyelek rád, támogatlak, hogy együtt legyőzzük a betegséget, kijussunk ebből az egyensúlyvesztett állapotból és újra egyensúlyba kerüljön a működésed. Mindent megadok neked, amire szükséged van.
Tudom, a kezelés a gyógyulás érdekében megvisel majd, de ebben is kérem a türelmed és kitartásod, hogy elviseld és bocsásd meg nekem és az orvosoknak.
Harcos és bátor immunrendszerem, benneteket külön is biztatlak erre a tudatos harcra a kontrollt vesztett ráksejtek ellen!
A sejtjeim között benneteket ellenséges ráksejteket sem gyűlöllek, hiszen csak megtestesítői vagytok azoknak az elfojtott vágyaknak, érzéseknek, amit nem vettem komolyan. Viszont most már figyelek magamra lelki-testi szükségleteimre, ezért tanító szerepetek már véget ért. Nincs rátok szükség tovább az életemben, hagyjátok abba a szaporodást, terjedést, növekedést! Időtök lejárt, a tanítást köszönöm!
Legyen rend a testemben, minden sejtnek legyen célja, szerepe, mindenki egy nagyobb cél és rend érdekében dolgozzon, éljen, ezt kérem és kívánom!
Érzem testem szenvedését és sajnálom, hogy ennek tettem ki. Elfogadóan és együttérzően szeretem minden sejtem, szerveim, az egész testem. Egyek vagyunk. Hiszek benned!
Fohász az embertársaimhoz az életemben
A betegség megtanított arra is, hogy az emberi kapcsolatok mennyire fontosak. Kapcsolataimnak őszintének és rendezettnek kell lennie. Sajnálom, amikor fájdalmat okoztam és megbocsátom, mikor nekem okoztak fájdalmat. Hálás vagyok minden embertársamnak, aki mellettem volt és van jó és nehéz időkben, akik szeretnek, támogatnak, de azoknak is, akik tanítanak azzal, hogy tükröt tartanak. Köszönöm nektek és igyekszem viszonozni mindezt.
Kérem az orvosokat, hogy tegyenek meg mindent tudásuk szerint! Köszönöm nekik áldozatos munkájukat, hogy segítenek helyrehozni újra az elrontott egyensúlyt, az út folytatásának lehetőségét. Igyekszem a munkájukat segíteni mindenben. Bízom a segítők szakértelmében, elhivatottságában, kreativitásában, egy csapatként harcolunk, hogy visszafordítsam ezt a betegséget és meggyógyuljak.
Fohász a Mindenség erőinek forrásához és emberi létünk vigyázóihoz
Istenem a szívemben, a világomban és azontúl, sajnálom, hogy tudatlanságomban rendezetlen életemmel a világom megbetegítettem és nem pedig emeltem. A szándékom mindig jó volt, de nem tudtam, hogyan kell igazán jól élni. Azt hiszem értem a tanítást, hogy ne feszüljek bele az életbe, bízzak és legyek tudatos figyelemmel arra, ami fontos az életben. Köszönök mindent és kérek az utamon egy újabb lehetőséget és hozzá segítséget egy tudatosabb és teljesebb életre.
Nincs bennem harag, elfogadom és igyekszem megérteni a helyzetem. Tanulnom, változnom, fejlődnöm kell önmagamért és ez így van jól. A gyógyulásom főleg rajtam múlik, hitem irányítson minden energiát a gyógyulásom felé a lelkemben, a testemben, a kapcsolataimban és az univerzumban. Ehhez kérek alázattal és szeretettel lehetőséget és segítséget.
Nem adom fel a változást, mert csak az veszít, aki feladja. A testem gyógyulása önmagam növekvő jelenléte lesz. Az életem minőségének változása az én változásom lesz.
Úgy legyen!