Az elvárások börtönéből az elfogadás szabadsága felé
Talán a legmarkánsabb különbség a nyugodt és zaklatott ember között, az az, hogy az emberi léttel kapcsolatban elvárásokat gyárt-e vagy a megismerés, megértés útját választja-e. Épp ezért ezt is tarom korunk emberének egyik legnagyobb személyiségfejlődési kihívásának. Ugyanis erősen a tudattalan elvárásokra vagyunk kondicionálva társadalmi szinten.
Az emberek legtöbbje saját elvárásokat gyárt és azokba próbálja az egész világot belepréselni.
Elvárások, melyek arról szólnak, hogyan kellene működnie a világnak, más embereknek és saját magának. S mivel az elvárások nem a valóság, így semmi más nem születhet ebből a szemléletből csak frusztráció, düh, keserűség, hiányérzet, elégedetlenség, szenvedés, félelem, szorongás.
Az elvárásokkal szemben mi áll? A valóság lehetőségeinek elfogadása és szabadsága. Valóságunk az lesz, amit felfedezni kívánunk belőle. Kevesen nyitottak arra, amit a világ számukra az ítéletek mögött nyújtana. Az elvárásaink lényegesen korlátozottabbak és korlátozóak a valóság lehetőségei mellett. Mégis a legtöbb ember nem ereszti a tudatos és tudattalan elvárásait. Ugyanúgy, ahogy a gyermek hisztizik, mert valamit akar, amit nem lehet és nem akar, ami szükséges lenne, vagy amire lehetősége lenne. Neki pont az játék kell, ami a testvérénél van, még ha száz másik játéka is van. Úgy viselkedik a legtöbb ember, mintha ő egyedül határozná meg az univerzumot, és ennél mi sem természetesebb.
Mondhatják sokan, „ez nem így van, én nem akarom meghatározni az univerzumot”. Dühöngsz, ha feltart az előtted lassabban haladó, amikor sietsz? Elégedetlen vagy, ha a másik ember nem úgy viselkedik, ahogy szerinted viselkedni, éreznie kellett volna? Kiakadsz, ha nem fogad el valaki, vagy ha nem ismernek el? Leértékeled magad, ha nem sikerül valami? Elégedetlenkedsz, ha a dolgok nem olyan irányba változnak, amerre te szeretnéd, nem azt kapod az élettől, amit elgondoltál? Bosszankodsz, ha az időjárás nem a programodhoz igazodik? Kétségbeesel, mert valaki ki akar lépni, vagy ki kell lépjen az életedből? Vagy keseregsz, mert telik az idő? Ha tényleg azt gondolod, hogy nem te akarod irányítani az univerzumot, akkor vizsgáld meg az érzelmi reakcióid az univerzum valóságos működésére, törvényeire és felfedezheted mögötte az elvárásaid.
Mások azt fogják kifogásolni, hogy akkor nem lehet másokkal szemben semmi elvárásunk? Mindenki azt csinálhat, amit akar?
Azonban gondoljuk csak meg, minden ember nem azt csinál, amit akar?! Mindenki szabad akaratú lény. Nem azért fog valamit megtenni, mert én azt akarom, hanem azért, mert ő döntött úgy, a reakciója belőle fakad. Bármilyen életterületen az emberi kapcsolatokban maximum szándékokat, ígéreteket, vállalásokat vagy szabályokat, feltételeket, következményeket kommunikálhatunk egymás felé. Melyekre szükség is van, hiszen ezek nélkül nem működhetnének biztonságosan a kapcsolatok és rajtuk keresztül a társadalom. Azonban saját elvárást felesleges gyártani , mert a végén a másik úgyis úgy cselekszik, ahogy akar vagy tud, és nem önmagában az én elvárásom határozza meg a viselkedését.
Természetesen senki nem szándékosan csinálja ezt az énközpontú elváró önsanyargatást, de jó tudni, hogy ez zajlik. Pedig születésünk előtt senki nem adott át nekünk egy szerződést, hogy a világ úgy fog működni, ahogy szeretnénk, úgyhogy várjuk el és sajnáljuk magunkat nyugodtan, ha mégsem azt kapjuk.
Aki nem fogadja el a valóságot, abban erő és képesség sem lesz a megértésre és a változtatásra, mert minden erőt és figyelmet a frusztrációban való elakadás fog felemészteni.
Az is a lehetőségeink szabadsága, hogy választunk az elvárásainkba ragadás és a valóságban való teljesebb élet között. Az elvárások elengedése azt jelenti, hogy nyitottá válunk az ítéletekkel, félelemmel bezárt és leszűkített világok gazdagabb megmutatkozására.
Egy bölcs, érett felnőtt ember nem akarja előre meghatározni, megítélni az életet, hanem nyitottan, elfogadóan megismerni szeretné és amit lehet szeretne meg is érteni belőle. Ezzel a hozzáállással sokkal több mindent észrevesz, ami szép és jó és lényeges az életben, ezekért hálát és elégedettséget érez. Nem lesz elégedetlen, mert nem határozta meg, hogy mi kell meglegyen, ezért azt sem tudja sorolni, hogy mi hiányzik. Egy ilyen ember felismeri, hogy mik a lehetőségei, min tud változtatni és ott kitartóan cselekszik. Egy ilyen ember felismeri, hogy mi az, amin nem tud változtatni és azt elengedően elfogadja. Próbálja megérteni mi – miért történik. Arra figyel, amit valóban ő határozhat meg személyes teremtő erejével. Itt is bőven akad feladat. Arra figyel, ami adatik, itt is van bőven ajándék és lehetőség.
Tévedés ne essék, az elvárásoktól felszabadult ember is ugyanúgy megéli érzelmileg is az élet mély momentumait, de a különbség az, hogy az érzelmi élete és állapota lényegesen kiegyensúlyozottabb, szélsőséges hullámzásoktól mentes. Nem él meg érzelmi hullámvasutat mindennap, minden órában, minden percben, mert a dolgok nem úgy vannak, ahogy azt gondolta, remélte, akarta, várta. Az emberek olyanok, amilyenek… a dolgok olyanok, amilyenek, úgy alakulnak, ahogy alakulnak,… ahogy talán kellett, hogy alakuljanak, ahogy az Univerzum törvényei meghatározzák, …de semmiképp nem te vagy én.
Hogyan lehet kinőni az elvárásokba zártságból és felnőni? Elvárások nélkül. Azaz frusztráció, dühöngés, önleértékelés, kiakadás, elégedetlenség, feladás, félelem, fájdalom nélkül.
A szemléletváltásban való apró lépésekkel, kitartó és türelmes gyakorlással, mert ez egy rendkívül nehéz és mély változás.