Mi történik a 201-esben?

2025. november 13.

Az első konzultáción átbeszéljük, hogy az illető mivel jött, min szeretne változtatni, mit szeretne elérni, miben szeretne fejlődni. Mindezt elmondhatja a tapasztalt tünetek és nehézségek bemutatásával, vagy személyes történetébe ágyazva. Elbeszélve egészen onnan, ahonnan eredezteti a jelen állapot kialakulását eljutva egészen a jelenig.

Ezek alapján már meg tudjuk fogalmazni, hogy konkrétan milyen személyes célokon dolgozunk együtt.

Ez egy közös munka lesz végig, amiben az eredmény mindkettőnkön múlik. Pszichológusként vagy coach-ként úgy vezetem a közös munkát, mint egy megértő, tanító vagy edző. Az elérendő változási célhoz szükséges információkat, feltételeket
és feladatokat feltárom, megmutatom, a folyamatot kontrollálom, támogatom. A közös munka folyamán a kliens ehhez hozzá kell adja bizalmát, bátorságát, hitét, elköteleződését és kitartását. Az első alkalomtól az utolsóig. Minél többet tesz ebbe a
munkába annál gyorsabban fejlődik és annál messzebbre jut.
A konzultáció protokolláris munkanyelve a magázódás melynek meg van a maga szakmai indokoltsága. Ettől csak ritkán, indokolt esetben térünk el. Ettől függetlenül és nagyon sajátos módon egy ilyen kapcsolat mégis nagyon személyes és bizalmas tud lenni a mély megismerés, megértés és a megosztott bensőséges információk miatt.

Az ezt követő konzultációk folyamatában elindulunk a kijelölt változási célok felé. Ez kezdetekben inkább az okok feltárásáról és megértéséről szól, majd azt követően a megoldások felismeréséről, végül a változtatásban való segítés, támogatás van a fókuszban.

Tapasztalatom alapján már az első 5 – 10 alkalom során kiderül, hogy van-e „összeillés” azaz személyiségbeli összhang pszichológus és kliens között. Ezzel együtt van-e bizalom, türelem, tolerancia és kölcsönös értés. Tehát egy nyelvet beszélnek-e. Sajnos ez a próbaidő nem mindig végződik „happy enddel”. Ebben a szakmában ezt el kell fogadni és figyelembe kell venni, hogyha a bizalom nincs meg, akkor lehet egy szakember akármilyen képességű, a kliens megszakíthatja a közös munkát (gyakran egy szó nélkül), ha kevésnek vagy épp túl soknak érzi (!) a segítőt!
Ez az érzés a legtöbbször szubjektív. Persze van olyan is, hogy a kliens tényleg jól érzi, hogy a személyes diszharmónia mellett a kompetencia sem elégséges az ő problémájához. (Megjegyzem, akkor sem indokolt menetközben szó nélkül eltűnni!)

A közös munka nem csak az összehangolódás sikertelenségétől futhat zátonyra. Megtörténik az is, hogy néhányan megijednek attól, hogy itt foglalkoznunk kell azokkal az érzésekkel, témákkal, problémákkal, melyekkel ő nem akart foglalkozni. Ellentmondásnak tűnik, de ilyen is előfordul.

Minden egyes konzultáció egy lépés a célhoz való elérésben. A körbejárt témák, feszegetett kérdések, tartott tükrök, kiadott és elvártan elvégzett feladatok ahhoz járulnak hozzá, hogy az úton járóban megérjen a változás. Ő maga megérjen a változásra. Az érés folyamán lebontson minden belső akadályt. Tapasztalataimra építve ehhez olyan eszközöket alkalmazok, mint a nézőpontváltás új információk alapján, a szemlélet tágítás, a gyakorlással új tapasztalatok szerzése, kihívások bevállalása, komfortzónából kilépés, tágabb kontextusba helyezés, stb.

Az egyes konzultációk menete ritkán előre meghatározott, nem iskolás jellegű. Nem teszteken, előre írt kérdéssoron vagy gyakorlatsoron megyünk keresztül. Tőlem ez távol áll és tőlem ezt ne is várja senki. Ezek a pszichológustól teszik függővé a klienst. Én olyan gondolkodási módot, szemléletet akarok adni, mely egy életre a kliens saját erőforrása marad. Azzal dolgozunk, amit az élet szükségszerű és megértendő módon hoz nekünk. Ugyanis a konzultációk közötti mindennapokban számtalan olyan helyzet adódik, amit az első konzultáción is, mint problémás helyzet felvázoltunk. Azért is szeretne az illető változást, mert ez az élethelyzet, állapot, viselkedésforma vagy hiányosság zavaró módon ott van vele a mindennapokban is.
A konzultációk között történtekről való beszélgetés gyakran egy „bemelegítésnek” is része. Hiszen nem tud az ember rögtön „fejest ugrani” önmaga lelki világába. Nem is veszi jó néven, ha valaki rögtön a lényegre tör, azaz belecsap rögtön azokba a témákba, ami számára nehéz. Kell tehát néhány figyelmes, súlytalan, egymásra hangoló, közelítő tiszteletkör. Aki ezt feleslegesnek és időhúzásnak érzi, az se önmagát, se az emberi kapcsolatok finomságát nem érti.
A konzultáció első kérdése a – „Hogy van, mi történt, amióta nem találkoztunk kívül-belül?” – részemről nem egy udvarias felszínes kérdés, hanem egy olyan mély munkakérdés, amin érdeke a kliensnek mélyen elgondolkodnia és őszintén válaszolnia. Ugyanis azokkal az érzésekkel, élményekkel, tapasztalatokkal, felismerésekkel, emlékekkel, szituációkkal, kérdésekkel fogunk dolgozni, amit legfontosabbnak tart elmondani. Ezek közvetve vagy közvetlenül kapcsolódnak változási céljainkhoz.
Előfordulhat, hogy egy téma kapcsán nagyobb kört futunk be, de ez a körbejárás sosem céltalan. Annak megértéséhez kapcsolódik, amit körbejárunk, ami körül járunk holisztikusan. Itt fontos a kliens bizalma, hogy ne kételkedjen a célszerűségben. Mint mondtam, nem iskolásan, kötötten, direkten foglalkozunk csak egy problémával, hanem amit a pillanat intuitíven hoz, hogy ott és akkor szükséges érinteni egy közvetett hatás érdekében.
Bár kerülöm az iskolás formát, mégis vannak időnként un. „házi feladatok”, azaz olyan válaszolandó, kidolgozandó, kipróbálandó, gyakorlandó feladatok, melyek a közös munkához, nekem a megértéshez, a kliensnek a saját változáshoz szükségesek. Az átbeszélt feladatoknak a konzultációk közötti bátor próbálgatása és kitartó gyakorlása fontos a haladáshoz. Ugyanilyen hasznos a naplózás és a folyamatos önreflexió is. Az otthoni jegyzetelésben nem csak a reflektált tapasztalatok és gondolatok lejegyzése segít, hanem az azok kapcsán megfogalmazott kérdések leírása is. A konzultáción nagyon jól lehet velük dolgozni és haladni. Akinek vannak kérdései, már fél lábbal a célban van.

A várható változás sebessége és sikere előre nem jósolható és nem garantálható. A konzultáció, – pláne egy terápia – nem egy mechanikus, logikus, racionális folyamat. Ezt ne várja senki! Ha az ember teljesen racionális lény lenne, nem is lenne
miről írni. Előre leírható, kiszámítható eredmények nem vállalhatóak. Egy személyiség változása, pláne két ember ilyen típusú együttműködése nem ilyen jellegű, hanem rendkívül komplex rendszerek kölcsönhatása. Attól függ, honnan indulunk, mennyit dolgozunk érte, milyen tudással és képességekkel.

Azt se várja senki, hogy a segítő csodát tesz a segített passzív részvételével. Ha csodákat tudnék tenni, akkor nem itt és így tenném a dolgom. Csodát mindenki önmagán tud végrehajtani azzal, hogy tudatosságával, fejlődésvágyával, bizalmával, kitartásával és eltökéltségével megemeli saját magát és fordít helyzetén. Ehhez azonban a bizalom mellett nagyfokú türelem is kell. Itt adják fel a legtöbben.
Nem a gyors közvetlen, eredményeket kell várni, mert az ember ritkán tud katartikus nagy ugrásokat tenni. Sokkal inkább a lassú, de biztos haladást kell értékelni. Ennek érdekében felszín alatti folyamatok zajlanak. Olyan magok indulnak kibontakozásnak bennünk, amelyeket korábbi beszélgetésekben vetettünk el a tudaton keresztül a tudatalatti talajába. Ha látni szeretnénk a változást, érdemes figyelni magunkban az új érzésekre, közérzetre. Észlelni fogjuk magunkon azokat a változásokat, amelyekre időnként rá is fogunk csodálkozni, amikor sikerül kívülről látni magunk, vagy felfigyelnek rá mások. „Máskor nem így szoktam…, máskor nem ezt szoktam érezni…, máskor nem így szoktad…. Akkor értjük meg, mégiscsak csoda történik. Csak az igazi ember képes saját döntésből felemelni önmagát.
Mikor van vége a közös munkának?
Amikor egyikőnk vagy mindkettőnk úgy látja, hogy elértük a kívánt célt és nincs több változási cél. Esetleg, ha a kliens úgy érzi, most egyedül szeretne menni az útján.
Gyakori lehetőség, hogy a konzultációk ritkításával erősítjük meg a klienst az önvezetés készségében, mert már elsajátított egy magas szintű önreflexiót, teljesedik a tudatossága és autonómiája. Önmaga válik egyre inkább saját maga edzőjévé, pszichológusává abban, amit épp gyakorol.
Ettől függetlenül mindig van miben és van hová fejlődni, és ahhoz segítőt, tanítót, vezetőt választani.
Ez nem egy rövid út. Az ember lassan változó lény. Az önfejlesztés egy hosszútávú befektetés.
Az ne vállalkozzon erre a munkára, olykor harcra, aki sajnálja önmagára fordítani saját erőforrásait!