A megvalósító bölcsessége

Év elején az ember ösztönösen új célokat fogalmaz meg. Aztán „ember tervez, Isten végez”. Ehhez a „szerződéshez” csatolom az „apróbetűs részt”.  Gondolatok 2011-ből:

„Ez egy rövid utazás, álmodozás”… szól a dal. Valóban, életünk egyik alázatra nevelő, utólag megszépülő rejtelme, hogy a lényegünk esszenciái a valóságban teljesen sohasem valósulnak meg, mindig ideák maradnak. Legszebb álmaink sohasem teljesülnek be teljesen, sohasem realizálódnak, nem válnak egészen valósággá. Ez így van jól.

Lelkünk tiszta és súlytalan képeinek az élet nehéz tehetetlenségén, ellenállásán kellene keresztül jutniuk, ami nem sikerülhet. Ezért eredendő teljességükben az élet és a lét határán maradnak, hiába próbáljuk őket áthozni. Önmagunkban rejlő gazdagság végső kiteljesítése, megmutatása, céljaink végső megvalósítása, a legszebb szerelmünk vágyott beteljesülése sohasem valósul meg teljesen.
Ugyanakkor rajtunk is múlik mennyiben sikerül, s így is nagyszerű tud lenni az eredmény, ha a szív tiszta, könnyű és még nem nehéz, bezárult. Érdemes azon elgondolkodni, mivel is állok én saját magam álmaim megvalósulásának útjában? Mi hiányzik még, vagy épp mit kellene elengedni hozzá?

Nehéz elfogadni, de talán az Ég ajándéka ez, hogy az igazi lényeghez nem engedi közel tisztátlan kezeink, de lelkünk tisztán láthatja az. Az élet és lét határán a fény nem válhat teljesen fizikai érzékké. A metafizikai térben ideánk, életcélunk, álom marad, vonzódás, mint áldott hiány. Ez talán így van jól. Láthassuk az anyagi világ, a fizikai lét korlatozott mivoltát, nehogy túl komolyan vegyük, túlzottan nagy hangsúlyt kapjon, nehogy belevessźünk. A szellemi, lelki lényeget belül kell megélnünk, egyedül önmagunkban, nagyon mélyen. Számomra úgy tűnik, sorsunk útján is efelé az elmélyülés felé vagyunk terelve, néha finom, néha durva módon, csak sajnos nem mindig értjük.