Talpra esni
Hogyan lehet egy válságból talpra esni?
Először is észlelnem kell időben, hogy zuhanok!
Miről ismerem fel egyáltalán, hogy én most zuhanok?
Nem tréfa, komoly kérdés! Ugyanis a legtöbben nem ismerik fel időben, hogy zuhannak.
Amikor kiesek a komfortzónámból azzal, hogy az életem útja már túlhaladott azokon a készségeken, tudáson, amivel rendelkeztem, itt már leléptem a biztos talajról, mert elfogyott a lábam alól. S most olyan helyzetbe hozott az élet, hogy fejlődnöm, érnem, tanulnom kell, hogy életem hívására tovább tudjak menni az általam láthatóvá kövezendő utamon. Fontos tudni, hogy a zuhanásnak, mint próbára tevő, előrehajtó kihívásnak három kimenete lehet, s a vége rajtam múlik.
1.) A zuhanást nem észlelem, vagy észlelem, de akkor sem teszek semmit, így csak az összetörésem szenvedem el, ami olyan mértékű, amiből nem lehet talpra állni, belehalok, feladom, tönkremegyek.
2.) A zuhanást észlelem, de nem a megfelelő választ adom erre a helyzetre. Szintén padlóra kerülök. Összetöröm magam sok áldozattal és szenvedéssel, kicsit belehalok, de abból utólagos tanulással és segítséggel, megerősödve talpra állok.
3.) A zuhanásra, mint a fejlődés egyik törvényére számítok, azt észlelem, komolyan veszem, tudatosan és munkát jelentő fejlődéssel válaszolok rá. Aminek köszönhetően megfordítom magam a helyzetben és talpra esek, anélkül, hogy összetörném magam, majd abból kellene felállnom. Itt is ugyanúgy tanulás jön létre, de nem akad meg az életem a válság elmélyítésében.
Azért mert amikor már magával a zuhanással kiesünk a komfortzónánkból, igyekszünk ezt a kiesést tovább már nem növelni. Pedig a belső munkához, a teljesen új minőség elsajátításához még jobban ki kell lépnem a komfortzónámból, a jól ismert és megszokott működésből, mintákból, látásmódból, ami egyrészt félelmetes lehet, másrészt kényelmetlen még. Ezt megerősítheti még egy gyerekkorban tanult minta is: “Ne lépj ki a komfortzónádból! Ne kérj segítséget! Nem kell megtenned mindent magadért!” Rövidtávon ezért válaszol a legtöbb ember a válságokra hárítással, várakozással, passzivitással.
A korábbi „Minden fal egy lépcsőfok” jegyzetemben írtam azokról az életterületekről, melyekben megjelennek a nehézségek, mint próbák. Mivel az észlelés a tudatos cselekvés alapja, ezért fontos ismernünk, hogy melyek szoktak lenni ezek a nehézségek, melyek kihívást jelentenek a fejlődésben. S melyek elhanyagolása okozhat később igen komoly válságot. Ezekkel a problémákkal, feladatokkal keresnek meg engem is, mint pszichológust, amelyekben aztán együtt dolgozunk a megoldásukig:
Egészség: kiegyensúlyozatlan és egészségtelen életmód, lelki problémák (szorongás, stressz, hangulatzavar), testi betegségek lelki háttere, gyógyulás pszichés akadályai;
Párkapcsolat: ismerkedési nehézség, párkeresés, párkapcsolati problémák, szexuális problémák;
Családi élet: családtaggal kapcsolatos nehézség, családi konfliktus, gyermeknevelési nehézség, válás;
Emberi kapcsolatok: ismerkedési és beilleszkedési nehézség, konfliktus, gyász;
Iskola, tanulás: beilleszkedési nehézség, iskolai konfliktus (diák-diák, tanár-diák), tanulási nehézség;
Karrier: pályaválasztás, módosítás, munkahely elvesztése, munkakeresés, szakmai kudarcok, kiégés, elbocsátás, vállalkozói válság;
Munkahely: beilleszkedési nehézség, szervezeti problémák, munkahelyi konfliktus, alkalmassági kérdések;
Abban erősen különböznek az emberek, hogy ki milyen helyzetben keres meg. Van, aki már csak akkor, mikor már padlóra került, összetört és próbál talpra állni. Akad olyan is, aki amikor már észleli a növekvő nehézséget, a menekülés vagy csodavárás helyett bátor fejlődéssel kíván rá válaszolni. A lényeg, hogy tegyen magáért.
A problémáknak és az abból fakadó szenvedésnek, mint tünetnek az oldásán túl ennek a munkának a célja és eredménye is az, hogy az illető abban az életkészségben, személyiségkompetenciában érettebbé válik, életminősége javul. A helyzetet magunk oldjuk meg magunkért.
Talpra esünk.
Ebben is „talpraesettek” leszünk.